4.kívánság: Kirándulás Bath-ban

Aki valamit is adott magára a száz-kétszáz évvel ezelőtti Angliában, az a báli szezont (azaz a telet) Londonban, a nyarat pedig Bath-ban vagy Brighton-ban töltötte. Bath-ban a rómaiak gyógyvizet találtak, fürdőket építettek, amelyek a 18. században újra divatba jöttek. Ide érkezünk szombat délután, napsütésben, egyenesen az ebéd utáni nyüzsgés közepébe (miután órákat töltöttünk a megfelelő parkolóhely megtalálásával).

A hely azért különleges, mert megmaradtak a György korabeli épületek és lakóházak. Így pontosan ugyanazt látom, mint Jane Austen regényhősei a Northanger Abbey-ben vagy a Meggyőző érvekben (Persuasion). Természetesen ezek a regények kizárólag nőknek szólnak, a férfiak már az első mondat után mély álomba merülnek, de vannak olyanok is, akik sokkot kapnak (például Viktort a világból ki lehet üldözni bármelyikkel), ezért óvatosan kísérletezzünk velük. Nem annyira cselekményesek, esetleg a regény végén a főhős megcsókolja a főhősnőt (de nem mindig!), ugyanakkor igen kevés nővel találkoztam, akinek, miután egyet elolvasott közülük, ne támadt volna kedve még egyre.

Ami Jane Austent illeti, ellátogatunk ahhoz a házhoz, ahol a nyarakat töltötte, és be is csöngetnék a Queen Square 13. sz. házba szívesen, csak éppen nem ő nyitna ajtót, mert már kétszáz éve halott. De elképzelem, ahogy lassan végigsétál a csinos utcákon kiélvezve a napsütés minden percét, egyenesen a Pump Rooms elegáns ivócsarnokáig, a társasági élet központjáig, kiéhezve a helyi pletykákra, melyeket kifinomultan gyógyvizet kortyolgatva hallgat meg. Ah, imádom!

Nekünk azonban esélyünk sincs, hogy megláthassuk az ivókutat, előtte legalább két mérföldes sor kígyózik, így az előtte elterülő Abbey Church Yarddal vigasztalódunk, ahol három kor építészete találkozik: a római, a középkori és a György korabeli. És ami tényleg különleges: a város északi részén a Circus – tökéletesen kör alakú és teljesen egyforma házakból áll, valamint a Royal Crescent, a félkör ívben egymáshoz kapcsolódó 30 ház. A dombtetőn álló házakból a szépséges Viktória Parkra lehet látni – hát nem pazar?

Ennél a pontnál sajnos elromlik az idő, így visszasietünk autónkhoz a festői Pulteney hídon keresztül, de azért nem sietünk annyira, hogy meg ne nézzük a város szélén átfolyó kis csatornát és a rajta úszkáló lakóhajókat.

Szemerkélő esőben poroszkálunk vissza kis autónkkal Londonba.

3.kívánság: Stonehenge-i körséta

Mikor a szemem előtt megjelenik Stonehenge, először észre sem veszem… én valami monumentális alkotást képzeltem el korábban, amely zordan és rejtélyesen magasodik egy mohával belepett hegy csúcsán, én pedig - kis kukac - araszolok a magas kőoszlopok között… Ehhez képest Stonhenge szelíd dombok között helyezkedik el, sík területen, és nem is tűnik ijesztőnek, nagynak meg egyáltalán nem.

Pedig valójában hatalmas. A kőtömbök egyenként 7 elefánt súlyúak, Dél-Waless-ből vonszolták ide őket valahogyan. Túl sok itt a rejtély, annyi a bizonyos, hogy az évszakok váltakozásához igazították az elrendezését, és a nyári napfordulónak különleges szerepe van.

Nem vagyok csalódott, hogy nem azt kapom, amit vártam, és az sem bánt, hogy a kövek körül kordont vontak, meg sem lehet közelíteni a henge-t. Talán a hely kisugárzása teszi, de jól érzem magam. Igaz, kint vagyunk a mezőn, itt turisták, amott pedig birkák legelésznek, ott távolabb temetkezési helyek domborulnak. Itt fejezte be futását Tess, az angolok Édes Annája, miután megölte azt az embert, aki testét, lelkét rabságban tartotta. Itt adta meg magát, itt tudott megválni attól az igazán kevéstől, amit még magáénak tudhatott, itt búcsúzott Angel-től. Itt halt spirituális halált.

Szerencsére nincs sok idő szegény kis tiszta nő Tess-en rágódni, a kijárat ajándék bolton vezet keresztül. Megszemléljük a portékákat, belelapozunk a könyvekbe, csodáljuk az ékszereket és végül egy kitűzővel távozunk.

2.kívánság: Utazás a London Eye-on

Ez a látványosság nem való mindenkinek; az energikus, kirobbanó személyiségek, mint Janka, nehezen viselik a lassú, csendes, város feletti lebegést. Én nem vagyok energikus és kirobbanó, élvezem, ahogy kapszulánk álmosan eléri a csúcspontot, majd lassan átlendül rajta.

Legszebb a magasból a parlament a Big Bennel és a Viktóriával, ez kétségtelen. De ott a Buckingham palota is a St James’s parkkal, ami szintén szép, a park különösen kedves nekünk: előző nap ott sétáltunk. Látom a régi házakat is, kéményeikkel, amelyeket a szegény kis kéményseprő gyerekek saját testükkel tisztítottak (leengedték őket a kéményekbe) kétszáz évvel ezelőtt. Sok volt az árva gyerek és sok volt a piszkos kémény. Ez bántotta Blake-et is... Inkább a szépreményű Pipre szeretnék gondolni (el veled Oliver Twist meg David Copperfield és társaitok), aki itt bolyongott a város utcáin, nagyravágyón keresve a titok nyitját: hogyan lehetne igazi úriember? Vagy a kis Dorritra, aki az Iron Bridge-n sietett keresztül édesapjához az adósok börtönébe… Tényleg, melyik is az Iron Bridge?

Mélázásomból Simon riaszt fel, aki felfedezi a távolban a Wembley-t, és megörül neki.

1.kívánság: Séta a Millenium hídon

A Szent Pál Székesegyház melletti parkhoz érkezünk meg a 23-as piros emeletes busszal. A városban már tavasz van, nárciszok mindenütt, a parkokban, a balkonládákban, a virágárusoknál, sőt még a kabátok hajtókáján is, mert betegek javára most adakoznak az emberek (ősszel pipacs virít a kabátokon).

Az irányt a folyó felé vesszük, el sem lehet téveszteni, ott a híd előttünk, röpülünk át rajta (bár ez egy gyaloghíd), mert erősen fúj a szél, és Janka azt játssza, hogy egy kis pillangó, és lebegtetni akarja a haját a szélben (amit nem engedhetek meg sajnos, a repülős fülfájás miatt).

A hídról csodás a kilátás, csak nem lehet sokat bámészkodni, mert zavarjuk a forgalmat. A híd végén balra el, látom a Globe-ot, Shakespeare színházának mását (Macbeth, Lear és Vihar nélkül elképzelhetetlen). Ácsingózom a kapuban, késő van már, nem tudunk bemenni, igaz, a többiek nem is akarnak.

Látom magam előtt a színházat, elképzelem a színpad előtt és a páholyokban narancsot, mogyorót, apró tengeri herkentyűket majszoló nézőközönséget. Viktor arcán szomorúság, hogy ez a fölséges szokás kiment a divatból – ő is szeretne osztrigát szürcsölni és apró rákokat falatozni. Hallom, ahogy Simon csendesen megjegyzi, hogy micsoda pikáns illatok lephették el a színházat.

Igen… Biztosan nem véletlen, hogy száz évvel később már divatosan öltözött, szép arcú orange wench-ek kínálták a narancs gerezdeket és nem az osztrigát a vagyonos műkedvelőknek, és a narancsért járó érméken kívül néhány pénzes udvarlót is begyűjtöttek maguknak.

Megyünk tovább: híd – metró – szállás.